Szerzők: Starkné Koltai Margit és ifj. Káposzta Lajos
Két kötetes kiadvány, megjelent: 1997-ben, ára: 2.500 F
t


Beköszöntő

A Duna-Tisza közén dolgozó kutatónak “nem térkép e táj”. S mikor Soltvadkert felé járok, mindig eszembe jut másik nagy alkotónk híres mondása is: “azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

Ez a kedves kis könyv erről a két nagyon fontos dologról szól a kutató, s remélem a leendő olvasó számára is. Arról tehát, hogy több, mint kétszáz éve megtelepedett itt a Duna-Tisza közén egy akkor még szinte idegennek tekinthető népcsoport, s a tájat, a települését, az egyházát annak megfelelően alakította, ahogy a lehetőségei diktálták. Sem az elődök, sem a maiak számára így valóban nem térkép e táj. Ők maguk voltak azok, akik kitartó munkával, szorgalommal, hittel, összetartással, mássá, otthonossá, egyáltalán lakható, életfeltételeket biztosító emberi tájjá varázsolták azt. Azért, hogy otthon legyenek benne.

S hogy mennyire voltak vagy vannak otthon benne, arról szól maga a könyv. Nem hagyományos történelmi monográfia ez a kis kötet, nem is szakmunka, de nem is csak egyszerű olvasmányok füzére. Harmadik nagy gondolkodónk, Sütő András kifejezése illik talán rá legjobban: tükörcserepek gyűjteménye. Tudjuk jól, a széttört tükröt sohasem lehet teljes épségében összeállítani. De az a nemes szándék, amellyel a szerzők nekiláttak a gyűjtésnek, s elhatározták, hogy összerakosgatják a vadkerti evangélikusok utókorra hagyott töredékeit, mindenképpen olyan próbálkozás, amit csak magas fokon lehet dicsérni s elismerni. Bizonyosan így lesz vele a gyülekezet is.

Bár igaza van Goethe-nek, mikor azt írja, semmit sem szabad visszakívánnunk, ami elmúlt, csak az örökké új van, amely a múlt kibővített elemeiből formálódik, mert az igazi vágy mindig alkotó újat teremt. Ahhoz azonban, hogy ennek a gyönyörű gondolatnak érvényt szerezhessünk, ismernünk kell a múltat. Ehhez segít hozzá a Soltvadkerti Evangélikus Egyház Házi Olvasókönyve. Nagyszerűen építkezik a múltból, azokat az elemeket tárja fel, amelyek a jövőbe is mutathatnak.

A könyvecske a templom átadásának jubileumára jelenik meg. A beköszöntőt író kutató számára ez is jelképes. Jelképes, mert azt sugallja, hogy bár a nagy gyülekezeti templom ma is büszkén áll, mint épület, de ma, a XX. század végén, a szellemből, a megújuló alkotó erőből, a hitből, a közösségből kell ismét új templomot emelni. S ez a múlt építőkockáinak ismerete, szellemi megújítása nélkül bizonyosan nem lehetséges.

Dr. Csatári Bálint