Múltunk

A soltvadkerti evangélikusság története

Soltvadkert azon ritka magyarországi települések közé tartozik, ahol az evangélikus templom áll a központban. Köszönhető ez annak, hogy az 1740-es években kezdődő földesúri betelepítések során először református, illetve evangélikus németek (először württembergi svábok) érkeztek a lakatlan Vadkert pusztára. Ezt követte még több sváb, majd szlovák család betelepülése. Mindenki a saját anyanyelvét használta, mind a hétköznapokban, mind pedig a hitéletben, de mégis összekötötte őket az evangélikus és a református hit. Az írások szerint a két felekezet több ízben is összefogott: 1747-ben közös imaházat és iskolát építettek. Noha a falu földesurai, az Orczyak nem tiltották a szabad vallásgyakorlást, a kalocsai érsek emberei többször is lerombolták a protestánsok iskolaházát, fatemplomát. Emiatt sokan elvándoroltak, de jelentős volt a betelepülők száma is, így a németajkúak mellé felvidéki, Liptó és Zólyom megyei szlovák evangélikus családok érkeztek. Az összefogás eredményei azonban ma is láthatók: egymás mellett áll a két gyülekezet temploma, és a protestáns temetőt is közösen működtetik.

II. József Türelmi Rendeletét követően 1784-ben elkészült az a templom, amely az 1830-as évekig szolgált a külön-külön működő német és szlovák gyülekezet otthonául. Ám a templomocska ekkor már rozzant állapota és szűk méreteinél fogva nem felelt meg a követelményeknek. A magyar nyelv a jegyzőkönyvek szerint csak néhány bevándorló miatt volt gyakorlatban, az istentiszteleteket is általában szlovákul illetve németül tartották. Az, hogy az 1820-as években három nyelven folyt az igehirdetés, a felvidéki bányavárosok kivételével nem volt gyakorlat az országban.

A ma is álló klasszicista stílusú templomot 1834-ben kezdték el építeni. 1834. március 4-én mindenki összegyűlt a korábbi templomban egy utolsó istentiszteletre, majd az istentisztelet után nekiláttak a hívek a régi templom lebontásához, ugyanis annak anyagát is felhasználták az új templomuk felépítéséhez. Az új, ma is álló templomot 1837-ben szentelték fel, mely köré az évtizedek folyamán iskolák, parókia, gyülekezeti ház és egyéb vallási célokat szolgáló épületek emelkedtek.

A magyarosodás több lépcsőben érte el az itt élőket. 1904-ben szlovák, 1944-ben pedig a német nyelvű istentisztelet szűnt meg. A két egymás mellett működő gyülekezet 1926-ban egyesült. A német nevűek nagyobb arányú kitelepítése a községben a II. világháborút követő időszakban többek közbenjárására nem történt meg.

A szószék alatti falon a templom emlékköve látható a következő német nyelvű felirattal: „Dies ist der Denckstein der evangelica Kirche in Vadkerd” (ez a vadkerti evangélikus templom emlékköve), melyet a jegyzőkönyvek szerint az 1840-es években helyeztek el az oltár előtti térdeplő alá, majd valószínűleg az 1930-as években óvatosságból elrejthette a lelkész, vagy a felügyelő. Mai helyére 1997-ben került. A főbejárat fölötti utcafronton Spannágel Ferenc lelkész (1836-1855) kronosztikonja, azaz korjelző verse olvasható: „Itt könnyít sugarán / Jézus szűk eszünknek igáján / Dúlt kebelünk írt lel, / Mennyei létre fesel.” Ha ennek kiemelt betűit római számnak véve összeadjuk, kijön a templomszentelés éve: 1837.

A templomban található orgonát 1908 februárjában adták át. Már korábban is rendelkezett a gyülekezet orgonával, de az erről szóló leírások és emlékek nagy része nem maradt fenn. Az új orgonára a megrendelést 1905-ben adta le Kruttschnitt Antal soltvadkerti evangélikus lelkész Reiger Ottó Császári és Királyi Udvari Orgonagyárának. Az orgona 2 manuállal (azaz 2 billentyűsorral), lábpedállal és nyolc mellékváltozattal (azaz hangszínnel) készült el. Az orgona szekrényzetét festéssel és arannyal díszítették. A teljes vételár 4730 koronára rúgott. Az I. világháborúban elvitt sípok pótlása valamint kisebb-nagyobb javításokat követően a mai napig e hangszer szól minden vasárnap az evangélikus templomban.

Az orgonán a kántortanítók játszottak. 1938-ban négy kántortanító volt, akik minden héten váltották egymást. Ők végezték a temetési énekes szolgálatot is.

Az I. világháború az ország lakosaitól szinte az első naptól kezdve nagy áldozatokat követelt. 1917-re ágyúöntés céljából az ország minden templomának szinte összes harangját be kellett szolgáltatni. A soltvadkerti evangélikus templom három harangja közül kettőt szereltek le 1916. júliusában a császári és királyi hadügyminiszter rendelete alapján. A gyülekezet egy 400 kilogrammos harangot volt jogosult megtartani. A harangokért ugyan adott térítést az állam, pótolni őket azonban csak 1924-ben tudták. Két harangot öntetett ekkor az evangélikus gyülekezet: az egyik 787 kilogramm súlyú, F-hangú, a másik pedig 228 kilogramm súlyú, C-hangú harang volt.

A templom tornyában jelenleg három harang lakik, melyek közül a legnagyobbat 1990-ben kellett újjáönteni, mert megrepedt.

A II. világháborút követő szovjet megszállás ideje alatt a soltvadkertieknek sok megpróbáltatást kellett elviselniük. Noha a vadkerti lakosság legnagyobb részének anyanyelve magyar volt, a község nem kerülhette el a felülvizsgálatot. És noha kitelepítés nem történt, sokakat elhurcoltak hadifogolyként a Szovjetunióba.

Közvetlenül a II. világháború után a templom oltárképe erősen megrongálódott, ugyanis a szovjetek két alkalommal is igénybe vették az evangélikus templomot hadifoglyok elszállásolására. Az egyik alkalommal a fogolykísérő szovjet katonák kettéhasították az oltárképet, mely az utolsó vacsorát ábrázolta.

A kép helyreállítása nagyon sokba került volna, ezért a gyülekezet vezetősége úgy határozott 1947-ben, hogy pályázatot ír ki új oltárkép elkészítésére. 1947. márciusában a közgyűlés egyhangúlag Raksányi Dezső festőművész vázlatát fogadta el, amely Jézust és a süllyedő Pétert ábrázolja a háborgó tengeren. 1947-ben döntöttek az oltár körüli térdeplő elkészítéséről is.

1947-ben döntés született egy gyülekezeti ház felépítéséről, melynek funkciói a következők voltak: télen fűthető templom, az ifjúság részére otthon, belmissziói egyesületek részére megfelelő helyiség, a képviselőtestület, iskolaszék, számszék és termelőbizottság számára pedig tanácsterem. A gyülekezeti ház tervét Czeller Zoltán készítette. 1948. szeptemberére az épület tető alá került, de még hosszú időn keresztül folytak a munkálatok, mire valóban befejezettnek lehetett tekinteni a gyülekezeti házat.
Az épületbe csak 1964. decemberében került orgona, melyet Sikter András szentelt fel.

1948-ban államosították az egyházi iskolát, az egyházi tanítókból állami tanítók lettek, az egyházközség iskolai vagyona pedig állami vagyonná vált. Ez alól kivétel volt a templom, a gyülekezeti ház és a parókia épülete.

1968-ban Káposzta Lajos lelkész és az egyházi elnökség indítványára az elhunyt Sikter András esperes lelkész emlékét a gyülekezeti ház előcsarnokában márványtáblával örökítették meg.

A 40 évig tartó egyházüldözés, illetve mellőzés idején sem omlott össze az evangélikusság. Noha a hitgyakorlás több területen visszaszorult, a népegyházi jelleg nem szűnt meg Soltvadkerten.

A rendszerváltáskor cserkészcsapat (1989) és ökumenikus óvoda (1990) kezdte meg működését. 1997-ben kétkötetes könyv jelent meg a gyülekezet történetéről (Starkné Koltai Margit – ifj. Káposzta Lajos: Házi olvasmányok a soltvadkerti evangélikusság történetéből), melyet 2002-ben a szerzőpárosnak a protestáns temetőről szóló műve követett (Legnagyobb városunk). 2007-ben Örök örökségünk címmel kétkötetes könyv jelent meg a soltvadkerti evangélikus családokról, melynek szerzője: Starkné Koltai Margit.

1993. júniusában betörtek a gyülekezeti házba, és a betörő megrongálta az orgonát, mely nagymértékben károsodott. Ezért 1993. szeptemberében az összetört orgona helyett a gyülekezet vásárolt egy új hangszert.

2000 őszén felavatták a gyülekezet új hitéleti központját a Találkozás Házát. Ugyanezen év karácsonyára elkészült a Gyülekezetünk című 40 perces film. Az MTV 1 egyházi műsorában különkiadást szenteltek a gyülekezet, a kisváros evangélikus hitélet és az 1968-tól egészen 2007-ig Soltvadkerten szolgálatot teljesítő Káposzta Lajos esperes-lelkész bemutatásának. Emellett többször közvetített innen istentiszteletet a közszolgálati, valamint a helyi televízió és a Fresh Rádió.

Az ezredfordulón a soltvadkerti evangélikusság sokszínű és sokrétű közösség képét mutatja. Ebben az egyik legfontosabb szerepet a négy csoporttal működő óvoda játssza, melynek dolgozói Lakatosné Hachbold Éva vezető óvónő irányításával a mindennapi munka mellett évente körzeti mesemondó versenyt és szülők bálját rendeznek. Emellett rendszeresek az itt tartott szakmai bemutatók, konferenciák is.

A 25 fős énekkar az ünnepeken végzett szolgálat mellett alkalmanként vidéki és külföldi utakat is tesz. A vegyeskar mellet férfikar is működik. A város zenei életét színesítik a Hegyi Emőke gyülekezeti munkatárs által szervezett Continental Singers koncertek és előadások.

A németországi testvérváros Bodelshausen evangélikus gyülekezetével jó kapcsolatokat ápolnak, melyek kölcsönös látogatásokban és közös alkalmakon nyilvánulnak meg. Emellett rendszeren szerveznek a gyülekezet tagjai egyéb ifjúsági és felnőtt programokat (teadélután, gyermekek bibliaórája, szeretetvendégség, stb.)

Napjainkban közel 2400 lelket számlál a soltvadkerti Evangélikus Egyházközség.

A soltvadkerti Evangélikus Egyházközség lelkészei:

	Blasi Pál	1784 – 1785
	Dreifennigg János György	1785. augusztus 1. – 1791. február 11.
	Zubek Dániel	1791. június 8. – 1826. április 6.
	Nerodoly János	1826. december 14. – 1829. március 1.
	Wálka János	1829. április 27. – 1836. április 5.
	Spannágel Ferenc	1836. július 5. – 1855. július 29.
	Schnell Károly	1855. szeptember – 1885. március 11.
	Schroth Péter	1885. július 12. – 1898. október 30.

A soltvadkerti Evangélikus Egyházközség felügyelői 1926-tól:

Font Henrik	1926 – 1931
Bartos Róbert	1931 – 1933
Safáry Endre	1934 – 1945
dr. Rohossy (Rohoska) Zoltán	1946 – 1954
Szigeti Konrád	1954 – 1959
Szamosi József	1959 – 1966
Font Elemér	1966 – 1972
id. Font János	1972 – 1978
Marosi István	1978 – 1984
id. Frank Ferenc	1984 – 1996
Haskó Mihály	1996 – 2000
Gszelmann István	2000 – 2002
Gszelmann István	2002 – 2006
Péczka Ferenc	2006–tól