Szerzők: Starkné Koltai Margit és ifj. Káposzta Lajos
Megjelent: 2002-ben, ára: 3.000 Ft


A legnagyobb város

A legtöbb „lakója” a temetőnek van. Csak én kísértem ki a három és fél évtized alatt mintegy 1800 embert.

Mi a temető? A nyugalom helye, a békesség kertje, a csend birodalma mondják, mondjuk. Valóban az? A felsorolt tartalmat őrzik a hantok, vagy mást is takarnak?

A temető „a végső leltár előtti csendnek a helye” hangzik a teológiai megfogalmazás. Nemcsak azoknak, akik ott nyugszanak, hanem az élőknek is van mit leltározni, van min elmélkedni. Családi szinten, személyes kapcsolatban. Nem az a lényeg, hogy ki milyen szakos volt, hanem mire tanított meg, miben nyújtott példát, hogyan szerettette meg velem a világ látását, hogyan kell óvnom, védenem a Teremtettséget.

Lelkészek, elődök, pásztorok, tanítók, 1848-as áldozatok, a történelem későbbi áldozatai, hősök. Hogyan vigasztaltak koporsó mellett, hogyan viselkedtek több osztálynyi gyereklétszám előtt, s adtak példát becsületből. Hogyan hatottak a közéletre, hogyan okítottak megbecsülésre, hogy ők is megbecsültek maradjanak, hogyan köszöntek, hogy nekik is köszönjenek?

Temetőkönyv ez, amit kézbe adunk. Nem megszokott irodalmi munka, hanem értékőrző alkotás. Nem krimi. Nem horror. Leírás. Annak leírása, amit mi még tudunk, amit elmondtak hiteles emberek, a mi okulásunkra napjainkban, azaz ma.

Temető járás. Miért menjünk temetőbe, hogy megismerjük a kortársainkat.

Minden falu, város olyan, mint a temetője. Minden ember olyan, ahogy viselkedni tud a temetőben. Minden emberben annyi érték van, ahogy el tud csendesedni a sírok között és mellett. Aki nem jár temetőbe, olyan, mint aki csak autózik, nem ismeri a saját szülőföldjét, hazáját, honfitársait. Ismerkedni, felismerni, kultúrértéket gyűjteni is csak az képes, aki gyalogolni tud. Így lehet találkozni Jézussal is.

Gondom! Nem tudom, mit fog szólni az utókor, amikor meglátja azt a TÖBB, MINT 3000 követ, betont, amit mi emeltettünk kegyelet Címszó alatt szeretteink sírján. Merre szállítják? Hova teszik? Mit gondolnak? Mit mondanak?

Egyszer mi is lakói leszünk ennek a kertnek. Mit „várunk” el az utókortól?

Azt, hogy ne legyen ismeretlen fogalom a végtisztesség szó tartalma utánunk sem. Nálam ez a kifejezés nemcsak a szertartásra vonatkozik, hanem minden lépésre, amit ott tesznek meg az élők, minden mozdulatra, ami ott történik, minden szóra, ami ott hangzik el, sőt minden gondolatra, ami ott fogalmazódik meg.

A Szerzőpárosnak köszönetet mondok e munkáért, hogy betűn keresztül élővé vált a múlt, közkinccsé lett a tegnap. Az Olvasóban pedig e könyv böngészése során gyarapodjék hite, mélyüljön gondolkodása, erősödjék kultúrája, s váljék igényessé élete, amíg tart a MA!

Káposzta Lajos, a gyülekezet 11. lelkésze